Ismerje meg jobban irodánkat!

Töltse le, vagy online lapozgassa kiadványunkat, amelyben bemutatjuk irodánk vezető ügyvédeit, nemzetközi partnereit, és azokat a szakterületeket, melyen jelentős tapasztalatokat szereztünk.

 

A KMBK Ügyvédi Társulást négy – különböző szakterületeken tapasztalatot szerzett – jogász irányítja.

 

Kende Tamás az európai és a nemzetközi jog elismert szakértője, munkája mellett két neves magyar egyetemen oktat európai és nemzetközi közjogot, számos európai közjogi, nemzetközi jogi kiadvány szerzője.

 

Molnár-Bíró György elsősorban a távközlés, hálózatos iparágak és versenyjog jogi szakértője. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Nemzetközi Jogi Tanszékén oktat.

 

Katona János a választott bíráskodás hazai szakértőjeként többször sikeresen képviselte a magyar államot nemzetközi perekben. Ügyvédi munkája mellett az ELTE Állam és Jogtudományi Karának Nemzetközi Jogi Tanszékén meghívott előadóként tevékenykedik.

 

Sonnevend Pál szakterülete az Európai Unió joga és az alkotmányjog, és jelentős gyakorlattal rendelkezik a közigazgatási jog, ezen belül az energiajog, illetve a nemzetközi választottbíráskodás területén is. ELTE Állam- és Jogtudományi Karán tanít európai jogot és nemzetközi közjogot.


2021. szept. 15.